Hirdetéseink évközi XXIV. vasárnapon – 2023. szeptember. 17.

Kedves Szülők, Gyerekek és Fiatalok! 

Szeretnénk, hogy templomunkba járó gyerekek, fiatalok jobban megismerjék egymást, ezért szeretettel várunk Benneteket közös játékra, társasjátékozásra, sakkozásra, ping-pongozásra, kirándulásra és egyéb programokra.

Az első alkalom
2023. szeptember 17-én vasárnap 1430-1630
óráig lesz a
plébánia közösségi termében.

Szeretettel várunk minden érdelődőt!

Az összejöveteleket havonta egyszer szeretnénk megtartani. A további időpontokat később hirdetjük a templomban és a plébánia honlapján.

Kiket várunk?                           

  • 6-14 éves gyerekeket
  • fiatalokat, felnőtteket, akik szívesen bekapcsolódnak, segítenek a programok lebonyolításában
  • óvodás gyerekeket szüleikkel együtt

A BARÁTODAT is hozd magaddal, ha van kedve, őt is szívesen látjuk.

Hirdetéseink évközi XXII. vasárnapon Tanévnyitó – Veni Sancte 2023. szeptember. 3.

  1. Elsőáldozásra való felkészítő indul szeptember végén a Szent Margit plébánián. Péntek esténként 17-18.30 óráig tartanak a foglalkozások. A kezdő alkalom szeptember 29-én lesz. Kérem az érintetteket, jelentkezzenek a sekrestyében.
  2. A Szent Margit templomban visszatér a hétfő esti szentmise utáni szentségimádás.
  3. A Szent Margit plébánia képviselőtestületének gyűlése szeptember 8-án, pénteken 18.40-kor lesz a plébánia közösségi termében.
  4. Elsősorban az általános iskolás és gimnazista korosztálynak szól mindkét plébánián: lehet jönni a szentmisére ministrálni, fiúknak, lányoknak egyaránt.

Gellért Atya a szentmise végén megáldotta a diákokat, a pedagógusokat és a tanszereket.

 

HIRDETÉSEINK, ÉVKÖZI XXI. vasárnap; 2023. aug. 27.

  1. A Szent Margit templomban szeptember elseje, péntek esti szentmise után nem lesz szentségimádás, hisz az szeptembertől átkerül hétfő estére.
  2. A jövő vasárnaptól (szeptember 3.) a Szent Margit templomban visszatérnek a délelőtt ½ 9 órás szentmisék.
  3. Szeptember 2-án, szombaton este 18 órakor elkezdődnek a vasárnapi vigília misék a Csákyligeti templomban.
  4. Ugyancsak a jövő vasárnap mindkét egyházközségben a délelőtti (8.30, 10.30) szentmiséken tartjuk a VENI SANCTÉT. A tanuló ifjúság elhozhatja az oltár elé az iskolatáskáit, benne tanszerekkel, melyekre a szentmisén kérjük Isten áldását.
  5. A Szent Margit plébánia képviselőtestületét gyűlésre hívom szeptember 8-ára, péntek este 18.40-re a plébánia közösségi termébe.

Hirdetéseink évközi XX. vasárnapon Szent István király ünnepén

  1. SZEPTEMBER 3-tól (vasárnap) templomunkban a reggeli szentmise kezdete visszatér a fél kilences (8.30) időpontra.
  2. SZEPTEMBERI kezdettel a Szent Margit templomban a szentségimádás a pénteki időpontról visszakerül a hétfő esti szentmise utáni időpontra.
  3. SZEPTEMBER 2-től újra lesznek SZOMBAT esti SZENTMISÉK a Barcika tér Csákyliget Szent József Templomban.

SZEPTEMBERTŐL a vasárnapi gyóntatási időpontok:

      • Szent Margit templomban 8.00-8.20-ig
      • Csákyliget (Barcika tér) Szent József templomban 10.00-10.20-ig

Hirdetéseink évközi XVI. vasárnapon

  1. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye megrendülten tudatja, hogy Dr. Cserháti Ferenc nyugalmazott esztergom-budapesti segédpüspök ma hajnali három órakor, azaz 2023. július 22-én, szombaton életének 77., papságának 53., püspöki szolgálatának 16. évében elhunyt.
  2. A Szent Margit Plébánia élére bíboros úr VÉNUSZ GELLÉRT eddigi Budapest- Pestszenterzsébet-Pacsirtatelepi plébánost nevezte ki, így ez az oldallagos ellátás augusztus 1-től megszűnik. Isten adjon erőt Gellért atyának az új szolgálathoz. Megemlítjük, hogy a Csákyligeti Plébániát is ő fogja vezetni, azt pedig Szemereteleptől csatolták el.
  3. Augusztus1-jétől vasárnaponként ismét lesz 9 órási mise a Főplébánián

Hirdetéseink évközi XV. vasárnapon

A Szent Margit Plébánia élére bíboros úr VÉNUSZ GELLÉRT eddigi Budapest-Pestszenterzsébet-Pacsirtatelepi plébánost nevezte ki, így ez az oldallagos ellátás augusztus 1-től megszűnik. Isten adjon erőt Gellért atyának az új szolgálathoz. Megemlítjük, hogy a Csákyligeti Plébániát is ő fogja vezetni, azt pedig Szemereteleptől csatolták el.

Hirdetéseink évközi XI. vasárnapon

  1. Örömmel adjuk hírül, hogy Bíboros úrtegnap pappá szentelte a plébániánkra rendelt diakónust, Faragó András atyát.  András atya június 25-én, vasárnap, a 9.00-kor tart templomunkban újmisétA szentmise után tartott agapéra, hogy tudjuk a körülbelüli létszámot, kérjük, hogy a kijáratnál, az asztalokra kitett lapokon iratkozzunk fel. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk a közös ünneplésre.
  2. Délfesztetszervezünk az ifjúságnak 15 és 30 év közöttieknek június 23-án, pénteken, délután 3 órai kezdettel. További részleteket és jelentkezési felületet a kitett plakáton találunk.

Hirdetéseink Szentháromság Vasárnapján

  1. 7 gyermek vette ma magához templomunkban először az Eucharisztiát, imádkozzunk értük, hogy mindaz a jó, amit az Úr megkezdett bennük, kibontakozhasson az ő kegyelmi életükben.
  2. András atya papszentelése június 17-én, 10.30-kor lesz a Szent István Bazilikában, Budapesten. András atya június 25-én, vasárnap, 9-kor tart templomunkban újmisét. Az újmise után agapéval készülünk, így a templomkertbe hívunk mindenkit egy közös bográcsozásra.
  3. Plébániánk napközis táborát 2023. július 10. és 14. között tartjuk a Főplébánián.

Hirdetéseink Pünkösdkor

  1. Betegek keneteszentségének csoportos kiszolgáltatására Pünkösdhétfőn készülünk. Erre tekintettel 9 órakor lesz a Szentmise a Főplébánián. Aki kéri a szentséget, a következő hetekben végezze el a szentgyónását.
  2. Örömmel hirdetjük, hogy zarándokútra jönnek a Jézus Szíve Nővérek. Értük ajánl fel angol nyelvű szentmisét templomunkban Michael Wallace Banach apostoli nuncius úr szombaton 18.30-kor, de már előtte is várjuk a testvéreket 16 órától a nővérek fogadására a Közösségi Házba.  Összesen 20 nővér jön az USA-ból és Tajvanból. Meglátogatják azokat a helyeket, ahol az alapító Ida nővér született, élt és tevékenykedett. Szeretettel hívunk mindenkit!
  3. 8 gyereknek elsőáldozása lesz jövő vasárnap, a 9 órai szentmisén.  Imádkozzunk a leendő elsőáldozókért.
  4. A Loretói litániát május folyamán a szentmisék után mondjuk.
  5. A Bibliaórákaz idei plébániai évre véget értek, szeptemberben újra kezdjük.
  6. Közbenjáró-dicsőítő imaestleskét hét múlva, 11-én vasárnap este 19.30-tól a Főplébánián.
  7. András atya papszentelése2023. június 17-én, 10.30-kor lesz a Szent István Bazilikában, Budapesten. András atya június 25-én, vasárnap, 9-kor tart templomunkban újmisét.
  8. Plébániánk napközis táborát 2023. július 10. és 14. között tartjuk a Főplébánián. Jelentkezni a honlapra a héten felkerülő linken lehet.

Hirdetéseink Húsvét III. vasárnapján

  1. Bibliaóra elmarad a Szentatya látogatására tekintettel!
  2. Pápalátogatás szempontjából mindenkinek a vonatos utazást javasoljuk. Sajnos csoportszervezésben a papság nem tud segíteni, mert külön feladataink lesznek. A vonatmenetrendet azért figyeljük, kiírjuk majd a honlapra is. Azt tudjuk, hogy a vonatokat ingyenesen igénybe lehet majd venni.
  3. Templombúcsú lesz az Ibolya utcai Munkás Szent József Kápolnában, május 1 -én, hétfőn 9.00–kor. A Kápolna méreteire tekintettel kérjük, elsősorban azok menjenek, akik év közben is szoktak.
  4. Bíboros úr tartja a Főplébánián az elsőszombati ájtatosságot május 6-án, szombaton fél 6 órai kezdettel, és utána a szombati előesti szentmisén bérmál.