Budapest-Pestszentlőrinci Árpád-házi Szent Margit Plébánia

Elérkeztünk a Nagyböjt végéhez és a Húsvéthoz. Nem csak a Húsvét, de már a Nagyböjt második fele is különleges volt számunkra. Igazi Nagyböjt. Volt alkalmunk az elcsöndesedésre, volt alkalmunk az elmélyülésre, volt alkalmunk a lemondásra. Volt alkalmunk odafigyelni Isten hangjára is. Most nem mondhattuk, hogy nincs időnk, lehetőségünk. Most lehullhattak rólunk az eddig olyan ügyesen hordott álarcaink, amiket talán sokszor észre sem vettünk, mert már megszokottakká, természetesekké váltak. A lelkünknek olyan mélységei, rétegei tárulhattak föl előttünk, amikről elképzelésünk sem volt. A fizikain túl lelki krízist is megélhettünk, megélhetünk. Ez a helyzet új megoldásokat, újfajta gondolkodásmódot igényel. Most nem kereshetünk kifogásokat, mert nincs értelme, most nem tudunk halogatni. Itt ez a helyzet, ez a krízis, amivel meg kell küzdenünk.

Minden krízisnek van negatív oldala, azok a dolgok, amiket elveszítünk. Elveszítettük többek között az eddig jól megszokott életvitelünket, elveszítettük a – sokszor talán nem is éppen jó – szokásainkat, elveszítettük, hogy közösségben legyünk, közösségben ünnepeljünk. De minden krízisben van lehetőség is. Lehetőség arra, hogy valami újra tegyünk szert, valami újat tanuljunk meg, valami újat tegyünk a magunkévá.

Most erre vagyunk meghívva. Nem a veszteség miatti kesergésre, nem az önsajnálatra, nem a feladásra, hanem az újra. Isten most ezt kínálja föl nekünk, ezzel szeretne megajándékozni bennünket. Igazán kegyelmi időszakot élhetünk meg ezekben a hetekben, hónapokban. Most, hogy közösségben – legalábbis a megszokott módon – nem tudjuk gyakorolni a hitünket, alkalmat ad arra, hogy az egyéni hitünk mélyüljön, tisztuljon. Felszínre kerüljön, Ki is az, Akiben igazán hiszünk, Akire az életünket bízzuk. Most megtapasztalhatjuk, hogy az életünk irányítása tényleg nem a mi kezünkben van. Hiába akarunk görcsösen ragaszkodni ahhoz, most sincs értelme annak, hogy az életünk minden történését, eseményét meg akarjuk határozni.

Az apostolok nem tudták mi vár rájuk az Utolsó Vacsora estéjén. Érezhették Jézus viselkedésében és szavaiból, hogy valami lényeges fog történni, valami olyan, amire nem állnak készen. De nem tudták sem el-, sem kikerülni az elkövetkező eseményeket. Isten tervének, akaratának így lettek a részeseivé. Nem tudták, mi fog történni. A kereszttől is – János kivételével – elmenekültek. Nem tudtak azzal mit kezdeni, hogy Jézus meghalt, hogy nem az valósult meg, amiben ők a lelkük mélyén reménykedtek. Még az Emmauszba igyekvő tanítványok is ezen keseregtek Húsvét napján, amikor találkoztak és beszélgettek Jézussal, akit az út elején még nem ismertek föl. Az apostolok nem is remélték, hogy annak az eseménysornak, aminek a részesei lettek, nem Jézus halála a vége. Nem tudták, mi fog következni és féltek.

Valami hasonlót élhetünk meg most mi is, mint az apostolok a Húsvét előtti napokban. Nem tudjuk, hogy ez a helyzet, amibe nem akartunk belekerülni, ami új gondolkodás- és cselekvésmódot követel meg tőlünk, meddig fog tartani. Az igazi kérdés nem is az, hogy meddig tart és miért van, hanem az, hogy tudunk-e ezzel élni. Felismerjük-e, milyen új lehetőségeket kínál számunkra Isten ezen krízis által. Tudunk-e jól élni ezekkel a lehetőségekkel. Vagy csak kesergünk, sajnáltatjuk magunkat, a sebeinket nyalogatjuk, esetleg Istent hibáztatjuk, és közben nagyszerű lehetőségeket szalasztunk el, mert Isten nem úgy és olyan módon cselekszik, ahogyan azt elvárjuk Tőle. Ha ez a hozzáállásunk, akkor ennek az időszaknak nem lesz gyümölcse számunkra, akkor csak veszteségeink lesznek. Viszont ha engedjük magunkat Isten által vezetni, ha engedjük, hogy Isten megajándékozzon bennünket – nem úgy, ahogyan mi akarjuk és várjuk, hanem úgy, ahogyan Ő akarja –, akkor lesz értelme ennek az időszaknak, akkor Húsvét jelentése és jelentősége új részletekkel gazdagodik a számunkra, képesek leszünk Húsvét misztériumához közelebb kerülni.

Mi annyiban vagyunk jobb helyzetben, mint az apostolok voltak Nagypéntek estéjén, hogy mi tudjuk, ennek a nehéz időszaknak előbb-utóbb vége lesz. Éppen ezért a látókörünk nem csak a veszteségig terjed, hanem azon túlra is képesek vagyunk figyelni és nézni. És mivel erre képesek vagyunk, ezért az addig eltelő időt is tudjuk a saját üdvösségünk számára is gazdagító módon megélni. Sok lehetőséget és segítséget kapunk ehhez. Rajtunk áll, élünk-e ezekkel a lehetőségekkel. Rajtunk áll, hogy ezekkel a lehetőségekkel és segítségekkel élve képesek leszünk-e meglátni Húsvét fényét, a Világ Világosságát is ennek a most még sötétnek és félelmetesnek tűnő alagútnak a végén.

Azt kívánom mindenkinek, hogy Isten segítségével és most más csatornákon is megnyilvánuló kegyelmével mindannyian legyünk képesek erre, legyünk képesek ezzel az időszakkal jól élni, legyünk képesek ezáltal is gazdagodni és közelebb kerülni Istenhez. Így válhat ez az idei Húsvét igazán különlegessé, igazi ünnepé mindannyiunk számára. Ezáltal is megtapasztalhatjuk Jézus Krisztus föltámadásának mindent megváltoztató erejét és örömét.

Kegyelmekben bővelkedő és mindenkit megerősítő Húsvétot, a Feltámadás és a Feltámadott örömét és békéjét kívánom mindenkinek!

Bence atya