Hirdetések – évközi VII. vasárnap

  1. A következő vasárnap (február 27-én) templomainkban a katolikus iskolák javára lesz a gyűjtés.
  2. Február 25-27 között bérmálkozói és ifjúsági lelkigyakorlatot tartunk Mátraverebély-Szentkúton. Kérjük a kedves Híveket, szíveskedjenek imáikba foglalni a részvevőket.
  3. A Liliomkert Katolikus Óvoda várja azon családok jelentkezését, akik fontosnak tartják a hagyományos óvodai nevelés mellett az örök emberi értékeket megalapozó óvodai nevelést, a kisgyermekek hitre nevelését. Az óvoda bemutatkozó online alkalmakat és online nyílt napot is tart, részleteket a hirdetőtáblára kitett plakáton, a www. liliomkertovi.hu honlapon és az óvoda facebook oldalán is lehet olvasni. Szeretettel várják az érdeklődő családokat!

Hirdetéseink évközi 5. vasárnapon

Most vasárnap a Ferences Világi Renddel együtt a 16:30 órai szentmisében fogadjuk a Ferencesek ikonképét. 8-án, kedden este pedig ünnepélyes szentmisét mutatunk be a Ferences Világi Rend tagjaival az ikonkép jelenlétében templomunkban.

Hirdetéseink évközi 4. vasárnapon

  1. Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, a megszentelt élet világnapja. Urunk bemutatását a templomunkban előesti szentmisével 1-én ünnepeljük.
  2. Ezen a héten kivételesen péntek este lesz a Bibliaóra a Főplébánia közösségi házában 18:45-től.
  3. Előre jelezzük, hogy február 8-án Ikon érkezik a Szent Margit templomba a ferences világi renddel. Fogadása után este 18 órakor ünnepélyes szentmisét mutatunk be.

Hirdetéseink az évközi 3. vasárnapon – Isten igéjének vasárnapján

  1. A Jézus Szíve nővérek a feltámadás hitének örömével tudatják, hogy a sokak által ismert és szeretett Batta Éva nővér, aki hosszú ideig volt templomi közösségünk tagja, életének 96. , szerzetesi fogadalmának 79. évében, január 8-án az Örök Atyához tért a nővérek kaliforniai rendházából. Éva nővér életéért hálaadó szentmisét mutatunk be január 28-án 18:00 órakor a pestszentlőrinci főplébánián, amelyre a nővérek mindenkit szeretettel hívnak és várnak, akik ismerték és szerették őt.
  2. Január utolsó vasárnapja a következő vasárnap, így szombaton az előesti mise latin mise
  3. Január 31-ig várjuk a február 15-én kezdődő jegyes kurzusra azon fiatalok jelentkezését, akik 2022-ben szeretnének templomunkban házasságot kötni. Jelentkezni a plébánia elérhetőségein lehet, ill. a plébánia honlapján a „szertartások” -fül alatt a „házasság” menüpontban részletes tudnivalókat találhatunk.
  4. A Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola takarító munkatársat keres. Érdeklődni és jelentkezni az iskola titkárságán lehet.

Hirdetéseink évközi II. vasárnap

  • Ebben az évben január 16-tól, hétfőtől 23-ig, vasárnapig tart a Krisztus-hívők egységéért meghirdetett ökomenikus imahét. Az imahét anyagát a Közel-Keleti Egyházak Tanácsa állította össze, központi igéje: „Láttuk az Ő csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy imádjuk Őt”. Kerületünkben a közös imaalkalmak programja az alábbi:

 

január 17.
hétfő
18 h Főplébánia Háromszéki Botond
január 19. szerda 18 h Evangélikus
templom
Kossuth tér
Gábor Elemér
január 21. péntek 18 h Szent László
templom Havanna
 

 

A pénteki prédikátor személyéről még folyik az egyeztetés, illetve izgalmas kérdés, hogy a kopt püspök úr elfogadja-e a fölkérésünket a szombat esti vagy a vasárnap esti szentmisére, esetleg egy péntek esti saját imaalkalomra a Havanna mellett. Ha a meghívásunkra jön válasz, akkor azonnal kommunikáljuk levelezőlistáinkon és a plébánia honlapján.

  • Január 18., kedd Árpádházi Szent Margit Szűz ünnepe, templomunk búcsúja. Szeretettel hívjuk a kedves Testvéreket az esti, 18 órakor kezdődő ünnepi szentmisére.
  • Múlt hétvégén megkérdeztük a kedves Híveket a szombat esti, idegennyelvű misék sorsáról. Véleménynyilvánító kérdőívezés volt, nem tudtunk egyértelmű igen-nem kérdést föltenni. Arra a döntésre jutottunk, hogy visszaállítjuk a magyar miséket, ill. minden hónap utolsó vasárnapjának estéjén latin mise lesz, természetesen úgy, ahogyan nyáron, tehát az olvasmányok, a prédikáció és a hívek könyörgése magyarul. Ami a modern nyelveket illeti, nyitottak vagyunk nyelvtanulók ill. nyelvtanárok esetleges kéréseire hétköznapi időpontokban.
  • Lakásszentelőt lehet kérni név, cím, telefonszám, és ha van emailcím, annak megadásával emailben, a sekrestyében vagy az irodában.
  • Január 31-ig várjuk a február 15-én kezdődő jegyes kurzusra azon fiatalok jelentkezését, akik 2022-ben szeretnének templomunkban házasságot kötni. Jelentkezni a plébánia elérhetőségein lehet, ill. a plébánia honlapján a „szertartások”-fül alatt a „házasság” menüpontban részletes tudnivalókat találhatunk.

Hirdetések évközi I. vasárnap

  • A szentélyben kihelyezett szenteltvíztartóból a kedves Testvérek szabadon meríthetnek és vihetnek haza.
  • Lakásszentelőt lehet kérni név, cím, telefonszám, és ha van emailcím, annak megadásával emailben, a sekrestyében vagy az irodában.
  • A fatimai Szűzanya vándorszobrát csütörtök délután 5 órakor fogadjuk a Szent Margit plébánián Rózsafüzér elimádkozásával és utána 6 órától szentmise lesz.
  • Február 15-én kezdődik a jegyes kurzus. Mielőbb, de legkésőbb január 31-ig várjuk azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik 2022-ben szeretnének templomunkban házasságot kötni. Jelentkezni a plébánia elérhetőségein lehet, ill. a plébánia honlapján a „szertartások”-fül alatt a „házasság” menüpontban részletes tudnivalókat találhatunk.

Hirdetéseink Karácsony utáni II. vasárnapon

  1. Január 6-án Urunk megjelenése (Vízkereszt) főünnepe lesz, mely parancsolt ünnep, ezért az alábbi rend szerint tartjuk a miséket: a Főplébánián reggel fél 7 és este fél 7, a Szent Margitban fél 5. A kötelező jelleg úgy értendő, hogy várjuk mindazokat, akik a munkájuk mellett meg tudják oldani, hogy eljöjjenek. Vétkezni tudva és akarva lehet, aki tehát el akar jönni, de nem tud, az nem vétkezik.
  2. Lakásszentelést lehet kérni név, cím, telefonszám, és ha van, emailcím megadásával emailben (iroda@szentmargit.hu), a sekrestyében vagy az irodában.
  3. A héten első péntek, betegeinkhez a szokott időben megyünk.
  4. Előfizetőinknek hirdetjük, hogy az Adoremus ára januártól 890.-Ft-ra, az Új Ember ára 270.-Ft-ra változott. Kérjük, hogy aki esetleg a jövőben nem kíván előfizetni a fenti kiadványokra, azt a sekrestyében szíveskedjen jelezni.

Hirdetéseink Advent IV. vasárnapján

  1. A mai napon kezdődik Balik Béla atya vezetésével a Triduum. A vasárnapi és hétfői szentmise a Főplébánián, a keddi a Szent Margit Templomban lesz a szokásos esti szentmisék idejében. A Triduum a szentmise mellett egyben a karácsonyi szentgyónás alkalma is.
  2. Közeledik az év vége, kérjük szíveskedjenek átgondolni, hogy az éves egyházi hozzájárulással hozzá tudnak-e járulni a plébánia kiadásaihoz. Hálásan köszönjük az eddigi adományaikat.
  3. A karácsonyi és év végi ünnepi szentmisék és programok rendjét külön lapon kitettük és hirdetjük.
  4. Pásztorjáték a Szent Margit templomban december 24-én 16:00-kor
  5. Karácsonykor, december 25-én lesz szentmise éjfélkor, 9:00-kor, 16:30-kor.
  6. December 26-án 9:00-kor, valamint 16:30-kor is lesz szentmise.

Hirdetéseink Advent III. vasárnapján

  1. Vasárnapok kivételével minden nap lesznek roráte-szentmisék reggel 6 órai kezdettel, de nem mindig ugyanabban a templomban. A Szent Margit templomban hétfőn és kedden, a Szent Lőrinc kápolnában szerdán, a Főplébánián csütörtökön, pénteken és szombaton lesz roráte. Szerdán és csütörtökön este is lesz szentmise a Főplébánián. Pénteken este 6 órakor a Szent Margit templomban tartunk szentmisét.
  2. Adventi Triduumot tart templomainkban Balik Béla atya, karácsony előtt, december 19-én vasárnap, utána hétfőn és kedden az esti szentmise időpontjában. A vasárnapi és hétfői szentmise a Főplébánián, a keddi a Szent Margit Templomban lesz. A Triduum a szentmise mellett egyben a karácsonyi szentgyónás alkalma is.
  3. Közeledik az év vége, kérjük szíveskedjenek átgondolni, hogy az éves egyházi hozzájárulással hozzá tudnak-e járulni a plébánia kiadásaihoz. Hálásan köszönjük az eddigi adományaikat.
  4. A karácsonyi és év végi ünnepi szentmisék és programok rendjét külön lapon kitettük és hirdetjük.
  5. A pénteki szentségimádáson papokért, szerzetesekért, életüket Istennek ajánlókért imádkozunk.