HIRDETÉSEK, ÉVKÖZI 33. vasárnap; 2023. november 19.

November 25-én, szombaton délelőtt 10 órakor lesz a betlehemes játék  próbája lesz a Szent Margit plébánia közösségi termében.

ADVENTI KOSZORÚ kötés lesz december 2-án, szombaton délelőtt 10 órakor a Szent Margit plébánia közösségi termében, délután 15 órakor a Szent József templom sekrestyéjében.

A Szent Margit plébánia képviselőtestületét hívom szeretettel megbeszélésre november 21-én, kedden az esti szentmise után a közösségi terembe.

HIRDETÉSEINK ÉVKÖZI 31. vasárnap 2023. november 5.

Köszönöm mindazok fáradozását, akik az ünnepek alatti teendők (felügyelet, rendrakás, takarítás, hulladék eltávolítás, ministrálás, stb.) lebonyolításában részt vettek a Szent Margit templomban.

November 6-tól, hétfőtől a szokásos miserend és temetői nyitva tartás lép érvénybe a Szent Margit templomban.

November 12-én, vasárnap délután szokás szerint várjuk a 6-14 éves gyermekeket kísérőikkel együtt játékos együttlétre a Szent Margit plébánia közösségi termébe.

November 18-án, szombaton délelőtt 10 órakor lesz a  Betlehemes játék első próbája a Szent Margit plébánia közösségi termében. A szervezők várják a szerepelni vágyó gyermekeket.

A Szent József plébánia gyermekei is jelentkezzenek a Pásztorjátékban szerepelni Ankáné Nagy Ágnes kántornál.

Gellért Atya

HIRDETÉS, ÉVKÖZI 30. vasárnap; 2023. október 29.

Mindenszentek-Halottak napja ünnepi tudnivalók:

November 1-én, szerdán nincs irodai szolgálat.

November 5-ig  a Szent Margit templom altemploma (temetője) minden nap reggel 8 órától este 19 óráig látogatható.

Ünnepi miserend:
október 31. kedd, Barcika téri templom 18.00 óra
október 31-én, kedden a  Szent Margit templomban az esti szentmise                                                                                                elmarad.
november 1. szerda
 (kötelező ünnep) Szent Margit templom 18.00 óra
november 2. csütörtök Szent Margit templom   18.00 óra

November 12-én, vasárnap délután 14.30-kor várjuk a 6-14 éves korú gyermekeket játékos együttlétre a Szent Margit plébánia közösségi termébe.

November 18-án, szombaton délelőtt 10 órakor lesz a  Szent Margit templomban a karácsonyi betlehemes előadás első próbája. A szervezők várják a szerepelni vágyó gyermekeket.

HIRDETÉSEINK ÉVKÖZI XXVIII.vasárnap 2023. október 15.

Október 21-én, szombaton a dél-pesti plébániák
összefogásában férfi zarándoklatot szervezünk. Várjuk
azokat a férfiakat, akik szívesen eltöltenek egy napot
más férfi társaikkal Isten közelségében, a természetben,
és képesek 15 km gyaloglásra. A helyszínről és további
részletekről később adunk tájékoztatást.

A hetek óta hirdetett, a dél – pesti plébániák összefogásában  megvalósuló férfi zarándoklat –  melynek helyszíne Márianosztra és környéke  – részleteit olvashatjuk a hirdetőtáblán.
Köszönöm a szombati plébániai zarándoklat szervezőinek a fáradozásaikat!

Október 23-án  a Szent Margit templomban
a hétfő esti szentmise utáni szentségimádás keretei között szeretnénk ünnepélyesebben megszólítani imádságainkban a Szűzanyát.

 

Hirdetéseink évközi XXV. vasárnapon – 2023. szeptember. 24.

Szeptember 29-én, pénteken 17.00 órakor indul az
elsőáldozásra felkészítő hittan a Szent Margit plébánia
közösségi termében. Papp Mariann hitoktató várja az
érintetteket.

Továbbra is lehet csatlakozni mindkét plébánián a
kórushoz, és továbbra is várom a ministrálásra
jelentkező fiúkat, lányokat.

Október 21-én, szombaton a dél-pesti plébániák
összefogásában férfi zarándoklatot szervezünk. Várjuk
azokat a férfiakat, akik szívesen eltöltenek egy napot
más férfi társaikkal Isten közelségében, a természetben,
és képesek 15 km gyaloglásra. A helyszínről és további
részletekről később adunk tájékoztatást.

Hirdetéseink évközi XXIV. vasárnapon – 2023. szeptember. 17.

Kedves Szülők, Gyerekek és Fiatalok! 

Szeretnénk, hogy templomunkba járó gyerekek, fiatalok jobban megismerjék egymást, ezért szeretettel várunk Benneteket közös játékra, társasjátékozásra, sakkozásra, ping-pongozásra, kirándulásra és egyéb programokra.

Az első alkalom
2023. szeptember 17-én vasárnap 1430-1630
óráig lesz a
plébánia közösségi termében.

Szeretettel várunk minden érdelődőt!

Az összejöveteleket havonta egyszer szeretnénk megtartani. A további időpontokat később hirdetjük a templomban és a plébánia honlapján.

Kiket várunk?                           

  • 6-14 éves gyerekeket
  • fiatalokat, felnőtteket, akik szívesen bekapcsolódnak, segítenek a programok lebonyolításában
  • óvodás gyerekeket szüleikkel együtt

A BARÁTODAT is hozd magaddal, ha van kedve, őt is szívesen látjuk.

Hirdetéseink évközi XXII. vasárnapon Tanévnyitó – Veni Sancte 2023. szeptember. 3.

  1. Elsőáldozásra való felkészítő indul szeptember végén a Szent Margit plébánián. Péntek esténként 17-18.30 óráig tartanak a foglalkozások. A kezdő alkalom szeptember 29-én lesz. Kérem az érintetteket, jelentkezzenek a sekrestyében.
  2. A Szent Margit templomban visszatér a hétfő esti szentmise utáni szentségimádás.
  3. A Szent Margit plébánia képviselőtestületének gyűlése szeptember 8-án, pénteken 18.40-kor lesz a plébánia közösségi termében.
  4. Elsősorban az általános iskolás és gimnazista korosztálynak szól mindkét plébánián: lehet jönni a szentmisére ministrálni, fiúknak, lányoknak egyaránt.

Gellért Atya a szentmise végén megáldotta a diákokat, a pedagógusokat és a tanszereket.

 

HIRDETÉSEINK, ÉVKÖZI XXI. vasárnap; 2023. aug. 27.

  1. A Szent Margit templomban szeptember elseje, péntek esti szentmise után nem lesz szentségimádás, hisz az szeptembertől átkerül hétfő estére.
  2. A jövő vasárnaptól (szeptember 3.) a Szent Margit templomban visszatérnek a délelőtt ½ 9 órás szentmisék.
  3. Szeptember 2-án, szombaton este 18 órakor elkezdődnek a vasárnapi vigília misék a Csákyligeti templomban.
  4. Ugyancsak a jövő vasárnap mindkét egyházközségben a délelőtti (8.30, 10.30) szentmiséken tartjuk a VENI SANCTÉT. A tanuló ifjúság elhozhatja az oltár elé az iskolatáskáit, benne tanszerekkel, melyekre a szentmisén kérjük Isten áldását.
  5. A Szent Margit plébánia képviselőtestületét gyűlésre hívom szeptember 8-ára, péntek este 18.40-re a plébánia közösségi termébe.